SurPRISE – Megfigyelés, magánszféra és biztonság
www.median.hu 
2017. július 23. 
A MEDIÁN
Hírek, újdonságok
Politika
Gazdaság
Média
Társadalom

KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2014. március 11.

SurPRISE – Megfigyelés, magánszféra és biztonság

A nemzetközi felmérés magyar eredményei

Az Európai Bizottság megrendelésére nemzetközi felmérés készül arról, miként vélekednek az európai polgárok a biztonság és a magánszféra viszonyáról. Az európai uniós kutatásban kilenc ország vesz részt. Kelet- és Közép-Európát Magyarország képviseli, a munkát a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végzi.
 
A 2014 első felében kilenc országban megrendezésre kerülő konzultációkon összegyűjtött véleményeket a kutatási konzorcium az Európai Bizottságnak juttatja el, hogy az Unió biztonságpolitikai döntései során az állampolgárok szempontjai is érvényesülhessenek.
 
2014. januárjában Magyarországon több mint 200 állampolgár osztotta meg a véleményét a témában egynapos budapesti állampolgári konzultáció keretében. A résztvevők reprezentálják Magyarország felnőtt lakosságát.
 
A részvételhez semmilyen előzetes tudásra nem volt szükség. A találkozó célja éppen az volt, hogy a hétköznapi emberek is elmondhassák véleményüket a magyar és az európai politikusoknak. A kutatás résztvevői előbb írásos tájékoztató anyagot kaptak a témáról, a találkozón pedig két új biztonsági technológiáról (okostelefonos helymeghatározás, intelligens térfigyelő kamera) szóló filmekből, és a többi résztvevővel folytatott beszélgetésekből a résztvevők új tudásra tehettek szert és kialakíthatták véleményüket ezekről az eszközökről. Az eldöntendő kérdésekben gépi szavazással is kifejthették álláspontjukat, és a voksolás eredményéről azonnal visszajelzést kaptak. A nap végén a résztvevőknek arra is lehetőségük volt, hogy javaslatokat tegyenek a magyar és az európai politikusoknak.
 
A felmérésből angol nyelvű országtanulmányok készülnek, valamint egy, a kilenc résztvevő ország eredményeit összevető jelentés.
 
Ez a dokumentum gyorsjelentés a felmérés magyar eredményeiről.
 
A résztvevők túlnyomó többsége (70 százalék) a találkozó végére úgy érezte, hogy „új dolgokat tudott meg az állampolgári találkozó résztvevőjeként”. Erre utal az is, hogy míg a találkozó elején, amikor csak a témáról készített információs füzetből tájékozódtak, alig valamivel több mint egynegyedük (29 százalék) értékelte nagyon soknak, vagy elég soknak a tudását a megfigyelésen alapuló biztonsági technológiákról és 16 százalékuk mondta azt, hogy szinte semmit nem tudott a témáról.  Miután megnézte a SurPRISE filmeket és megvitatta a témát a többi résztvevővel, négytizedre nőtt azok aránya, akik legalábis elegendőnek értékelték a biztonsági technológiákkal kapcsolatos tudásukat, és mindössze 3 százalékuk érezte továbbra is úgy, hogy szinte semmit nem tud erről.
 
Bár azzal is egyetértett a többség (57 százalék), hogy “az állampolgári találkozó értékes tudást hozott létre a politikusok számára”, ennek megítélése nem annyira egyértelmű. A résztvevők közel negyede (24 százalék) úgy gondolta, hogy ez csak részben van így, további ötödük (19 százalék) pedig kifejezetten kételkedett abban, hogy a politikusok használni fogják az eredményeket.
 
A találkozó végére a résztvevők egynegyede úgy érezte, hogy pozitívabbá (26 százalék) vált a véleménye a megfigyelésen alapuló biztonsági technológiákról. A többség (64 százalék) azonban úgy gondolta, hogy a tapasztalat nem tudta megváltoztatni a véleményét.
 
 
Abban feltétlenül kedvezőbbé váltak a vélemények, hogy „a megfigyelésen alapuló biztonsági technológiákat folyamatosan használni kell a nemzetbiztonság érdekében”. Az így vélekedők aránya a találkozó elején kapott 58 százalékról 71 százalékra nőtt.
 
Az is a pozitívabb vélekedés felé való elmozdulást jelzi, hogy a találkozó végére csökkent (51-ről 39 százalékra) azok aránya, akik „aggódnak, hogy a megfigyelésen alapuló biztonsági technológiák használata sérti a magánszférát általában”. Ugyanez a tendencia jellemzi a saját magánszféra miatti aggódást az ilyen technológiák miatt.
 
Abban azonban nem változott a többségi vélemény (58, illetve 60 százalék), hogy “nagyobb hangsúlyt kéne kapniuk a biztonság előmozdításában azoknak az alternatív megoldásoknak, amelyek nem a megfigyelésen alapuló biztonsági technológiákat használják.”
 
Az állampolgári találkozó szavazásainak részletes eredménye pdf formatumban letölthető itt.
 
Információs magazin a találkozó témáiról letölthető itt.